Nem jogerős: Másfél évet kapott Hunvald

2012. február 24. 09:20

Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.

2012. február 24. 09:20

A bíróság már az ítélethirdetés előtt közölte, hogy Gált, aki a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke volt, ismét előzetes letartóztatásba helyezi. Ennek megfelelően a tárgyalótermben lévő büntetés-végrehajtási dolgozók nyomban meg is bilincselték az elsőrendű vádlottat.

Gált többek között minősített csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt mondta ki bűnösnek az elsőfokú bíróság, Hunvaldot pedig hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Ugyanakkor a törvényszék a számos vádpont egy részében felmentő rendelkezést hozott.

Hunvald a most kiszabott másfél éves végrehajtandó szabadságvesztésnél jóval többet töltött az eljárás során korábban előzetes letartóztatásban, így, ha ez az ítélet jogerőre emelkedne, már nem kellene börtönbe vonulnia. A 13 vádlott közül a törvényszék Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselőt hivatali visszaélés miatt fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandoranike
2012. február 25. 22:47
Úgy néz ki, hogy a nagy kecót el kell adni Gálnak ami a következő koordinátákon megtalálható: - maps.google.com keresőbe a következő: 47.504444,19.085561 - majd teljesen felnagyítva látható a kecó Ez egy 260 m2 lakás a tető alatt körbe az egész az övé.
gróf Bercsényi
2012. február 24. 22:32
A bírónőt Vincze Piroskának hívják, de nem vörös (hajú)... Érdemes megnézni a tévében, kiharapott szájjal hirdetett ítéletet. Nem vicc. Beszédes az az "alsó ajak".
Secnir
2012. február 24. 21:02
azért tegyük hozzá: "nem jogerős" remélem legalábbis. és jó példát ad minden ügyésznek, aki esetleg polgármestereket akar sittre vágni :-) van egy listám...
kjoji
2012. február 24. 18:27
jaj, de buták vagyunk :-) most majd jön az egyébként jogos népfelháborodás meg a másodfok. ahol már Handó tünde jelöli ki az eljáró bíróságot... egy karton sörbe fogadok bárkivel, hogy gyuri barátunk 15 évet kap másodfokon... Ha egy bíró azt elhiszi és kihírdeti, hogy egy polgármesteri hivatalban egy polgármester nem tud olyan eladásokról, amelyeknél az összeghatár miatt csak és kizárólag a képviselő-testület dönthet (melyet a polgármester vezet...) az 1) idióta 2)családtagja a gyurinak 3) korrupt 4) mszp-s 5)idióta korrupt családtag, gyuri rokon és mszp-s. Minden ilyen itélet bizonyítja, hogy a magyar igazságszolgáltatást be kell szántani, sóval behinteni és alapjaiban kell újra építeni. Hajrá Handó Tünde!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!