Továbbra is csendőrséget állítana fel a Jobbik

2013. augusztus 01. 14:45

A Jobbik továbbra is szükségesnek tartja a csendőrség felállítását, mivel szerintük a rendőrség nem tudja betölteni bűnüldöző funkcióját.

2013. augusztus 01. 14:45

Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: a közbiztonságra vonatkozó álláspontjukat Kónya István, a Kúria elnökhelyettese is osztja, mivel a legfelsőbb bírói fórum büntetőkollégiumának vezetője az MTI-nek adott vasárnapi nyilatkozatában azt mondta, alapvetően azért van szükség jogos védelemre, mert az állam nem mindig tudja megvédeni polgárait.

Az ellenzéki politikus szerint Kónya István ezzel azt ismerte be, hogy az állam kivonult bizonyos területekről, és képtelen megvédeni adófizető polgárait. Staudt Gábor emellett egyetértett a Kúria elnökhelyettesének azon kijelentésével is, amelyben értetlenségének ad hangot, miért bukkanhatnak fel olyan hangok, amelyek az erőszakos bűnözőket féltik az áldozatoktól, és aggódnak a támadók testi épségéért.

A Jobbik szerint mindez súlyos problémákat vet fel, például azt, hogy a rendőrség csak az autósok „megsarcolásával” van elfoglalva, míg a bűnüldözéssel nem foglalkozik – közölte a párt országgyűlési képviselője. Staudt Gábor kezdeményezte, hogy a Büntető törvénykönyvből töröljék a közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése tényállást, mivel azt eleve abszurdnak tartják, hiszen az a közbiztonság fenntartásának látszatát bünteti, vagyis mindenkit, aki megpróbál tenni a rend érdekében.

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. augusztus 02. 08:59
Azért az félhangosan megjegyezném, hogy a csendőrös körülmények közé helyezve az eseményeket, a Révész Máriuszt pofánvágónak ugyanolyan dícséret járt volna a szolgálat feszes ellátásáért, mint a szemkilövőnek! És kb. itt az a pillanat, amikor tisztán láthatjuk, hogy a jelen körülmények között tök mindegy, hogy van-e csendőrség, vagy nincs. Mert a Márius-pofozót, meg a szemkilövőt 4 évente kitüntetés mellett visszavennék a szervezetbe, meg kirúgnák.
Horst_Tappert
2013. augusztus 01. 17:13
Tehát akkor csak a Parlamentben nem kell viselkedni és rendet tartani?
várúr
2013. augusztus 01. 17:04
(Fentieket a dúl keblű, forró homlokó, kusza hajú Fárenheitnek szántam).
várúr
2013. augusztus 01. 17:03
Ez gyönyörű... Állampárti pártállam. Az állam borostás, de nem pártállami. A te állad olyan rágcsáló-szerű. Na, további jó rágcsálást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!