Az MNB felkészült a devizahitelek forintosítására

2014. november 09. 14:23

A Magyar Nemzeti Bank minden nagyobb partnerbankjával leszerződött, valamint szerződést kötött a bankszövetséggel is, így készen áll a devizahitelek forintosítására – közölte az MNB. Az első tendert a hitelek forintosítására november 10-én írják ki.

2014. november 09. 14:23

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült a fogyasztói devizahitelek forintosítására, így az egy lépésben, gyorsan és rendezett módon mehet végbe – közölte a jegybank vasárnap. A közlemény szerint az MNB minden nagyobb partnerbankjával szerződést kötött, valamint a bankszövetséggel egy megállapodást is aláírt annak érdekében, hogy a bankok a forintosításból származó devizalikviditást ne a piacon, hanem az MNB tenderein szerezzék be. 

Közölték, a MNB jelentős szerepet vállal a deviza- és a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek forintra váltásában azzal, hogy a bankok számára biztosítja a forintosításhoz szükséges deviza teljes mennyiségét. Az MNB számára kiemelt cél, hogy a szükséges deviza mennyiségét olyan módon juttassa el a pénzügyi rendszernek, hogy a forintosítás zökkenőmentes legyen – írták.

Emlékeztettek arra, hogy első lépésben a monetáris tanács november 4-i ülésén döntött arról, hogy az MNB rendelkezésre bocsátja a bankrendszer számára a fogyasztói devizahitelek forintosításához szükséges, maximum 9 milliárd euró összegű devizamennyiséget, majd második lépésben november 7-én az MNB minden érintett partnerbankkal formális szerződést kezdeményezett.

Hozzátették: ebben az MNB vállalta, hogy a partnerkörébe tartozó hitelintézetek számára biztosítja a forintosításhoz kapcsolódó fedezési ügyletek teljes devizaigényét. A jegybankkal egyedi megállapodást kötő hitelintézetek pedig azt vállalták, hogy minden fedezeti ügyletekhez szükséges devizaigényüket a jegybanktól szerzik be a devizapiac helyett.

Közölték, a szerződést már minden jelentős fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelekkel rendelkező bank aláírta. A tájékoztatás szerint a harmadik lépésben – november 7-én – Matolcsy György jegybankelnök és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke megkötötték a megállapodást, amely részletesen szabályozza a forintosításhoz kapcsolódó ügyletek legfontosabb üzleti feltételeit.

Az egyedi szerződések és az MNB-bankszövetség közötti megállapodás értelmében a jegybank az első devizanyújtó tenderét november 10-én 10 órakor tartja. A jegybank az egyedi megállapodást kötött hitelintézeteknek az előre egyeztetett mértékben rendelkezésre bocsátja a fogyasztói deviza- és devizaalapú jelzáloghitelek forintra konvertálásából adódó fedezeti igény kielégítéséhez szükséges devizát, euró devizanemben a tender időpontjában elérhető legutolsó hivatalos MNB árfolyamon.

A közlés szerint az MNB devizanyújtó programját úgy alakították ki, hogy lefedje a bankok igényeit és emellett a keretösszegek teljes kihasználása esetén se veszélyeztesse a jegybank tartalék-megfelelését. Ez utóbbira az jelent garanciát, hogy a jegybank által rendelkezésre bocsátott eszközök egyrészt mérséklik a rövid lejáratú külső adósságot és így a jegybanki devizatartalék-igényt, másrészt a devizatartalékok az elkövetkező 3 évben megfelelően szétterített, fokozatos felhasználásával biztosítják a bankok számára a forintosításból származó devizakeresletük kielégítését.

Az MNB felkészült a devizahitelek kivezetésére, a megtett lépések lehetővé teszik a fogyasztói deviza- és deviza alapú jelzáloghitelek gyors és rendezett forintosítását – ll a közleményben.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. november 10. 11:44
Röviden: A Fidesz ismét átb@xta a devizahiteleseket (is). Nem mintha bárki is mást várt volna, leszámítva talán néhány csodában reménykedő végstádiumos hitelest.
files32
2014. november 09. 20:42
Történelmi siker: kétharmaddal nyert a Jobbik Ózdon Forrás: https://kuruc.info/r/2/135555/
rosszkutya
2014. november 09. 16:49
Azt lehetne esetleg, hogy a jó kurva anyátoknak forintosítsatok a jelenlegi árfolyamon?
Berecskereki
2014. november 09. 15:37
:D Mi ez a nagy idegeskedés a balliberális oldalon? Milyen árfolyamon lenne forintosítva? Evidens, hogy a 2034-es árfolyamon. Az USA külügyminisztériuma is ezt tartja megfelelőnek, hiszen ők már a tavaly tudták a 2034-es árfolyamot. Tőlük kell tájékozódni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!