Bankszövetség: Átlagban húsz százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek

2015. május 20. 12:22

Átlagosan húsz százalékkal csökkent a devizahitelesek törlesztőrészlete az elszámolás és a forintosítás után – mondta a Bankszövetség alelnöke. Becsei András szerint az elszámolás 1000 milliárd forintos terhe a banki tőkeállomány egyharmadát jelenti.

2015. május 20. 12:22

Az átlagos devizahiteles ügyfélnek az elszámolás és a forintosítás után a törlesztőrészlete átlagosan 20 százalékkal csökkent – mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója a bankszövetség sajtóbeszélgetésén, szerdán Budapesten.

Az alelnök szerint a magyar bankszektor számára az elszámolás mintegy 1000 milliárd forintos terhe a banki tőkeállomány 1/3-át jelenti. A jogszabályok által előírt folyamat európai szinten példanélküli, és hatásában olyan, mintha minden egyes magyar állampolgár 100 ezer forintot kapott volna vissza – tette hozzá.

Kiemelte: a szakértői elemzések alapján az árfolyamgátba belépett ügyfelek jártak az elszámolással a legjobban. Véleménye szerint a jelentős többség, a bankok adatai alapján az átlag devizahitelesek 82 százaléka kisebb törlesztőrészletet fizet.

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2015. május 20. 14:41
Miért szüntették meg a bolsevikok 2002 után a Fidesz alacsony kamatozású, nagyon kedvezményes lakáshiteleit? A felelősség flúgos fletóé, a libatolvajjal és a tovaj liberálisokkal együtt.
gandras
2015. május 20. 14:11
én nem vagyok teljesen képben, de azt is mondta ez a szuper bankszövetség, hogy mennyi lett a hitelek futamideje? Amúgy ismerek árfolyamgátast, neki még meg sem mondták, mennyi lenne a törlesztője árfolyamgát nélkül.
vakhangya5
2015. május 20. 13:55
Aki devizahitellel vett bármit az kérem szépen nyerészkedni akart. Miért is? Mert a forint hitel hála Járainak igen magas havi törlesztővel rendelkezett.
Berecskereki
2015. május 20. 13:53
"Vannak sajtóorgánumok, amelyek egy-egy szűk szelet helyzetét mutatják csak be az elszámolásban érintett ügyfélkörből, ami nagy hiba. Ahhoz, hogy a valóságot lássuk, a bankszövetség felmérte az elszámolás konkrét következményeit. A speciális eseteket nem tartalmazó, normál ügyfelek esetében 82%-nak számottevően csökkent, 16%-nak minimálisan csökkent vagy nem változott és 2%-nak nőtt a törlesztőrészlete. Az átlagos törlesztőrészlet-csökkenés 20%-os volt. Becsei András szerint az alábbi devizahiteles szegmenseket érdemes megkülönböztetni: 1. Az árfolyamgátba nem belépő, normál módon törlesztő devizahitelesek esetében 20-25%-kal csökkent a törlesztőrészlet az elszámolás hatására. A forintosítás és az elszámolás nélkül (előbbi a frankerősödéstől óvott meg) pedig átlagosan 50%-kal lenne most magasabb a törlesztőrészlet. 2. Az árfolyamgátas ügyfelek jártak a legjobban az árfolyamgát révén bevezetett törlesztőrészlet-csökkentésnek köszönhetően. Ezen ügyfelek döntő részének eltűnt az elszámolás révén a gyűjtőszámlája. Ők továbbra is az idén januári törlesztőrészletet fizetik, de kérhetik ennek feloldását. Az árfolyamgát periódusa után legfeljebb 15%-kal nőhet a törlesztőrészletük (ha ennél magasabb lenne, persze a futamidő hosszabbodik). 3. Mindössze 1-2% azok aránya, akiknek emelkedett a törlesztőrészlete. Ennek két oka lehet: 1. türelmi idős volt a konstrukciójuk, és pont most járt le a türelmi idő (vagyis nem az elszámolás miatt nő a törlesztőrészlet), 2. a törvényben meghatározott 1 százalékpontos kamatfelár-minimum miatt (főleg jenhitelesek), akik viszont kérhetik a devizában maradást. 4. A nem teljesítő hitelek esetében az elszámolás először a hátralékot csökkentette, ami jelentősen apadt ennek köszönhetően, az ügyfelek egy részénél le is nullázódott. A továbbra is hátralékkal küzdőknek segített az elszámolás, a jövőben pedig a Nemzeti Eszközkezelő kvótájának megduplázása (25 ezerről 50 ezerre) és a magáncsőd jelenthet számukra megoldást. 5. Fogyasztási hitelek: őket a forintosítás nem, csak az elszámolás érintette. Utóbbi általában kioltotta náluk a jelentősen megemelkedő árfolyam hatását." http://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/mennyivel_csokken_a_torlesztoreszlet_elarultak_a_bankok_az_igazsagot.214347.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!