Óbuda és Újpest polgármestere sem támogatja az új Aquincumi híd megépítését

2022. május 23. 08:49

Karácsony Gergely társadalmi egyeztetést kezdeményezett.

2022. május 23. 08:49
null

Az ATV Híradó riportja szerint az észak-budapesti hídról a héten kezdeményezett társadalmi egyeztetést Karácsony Gergely. Kiss László és Déri Tibor a két érintett kerület polgármesterei

inkább az M0-ás körgyűrű teljes befejezését sürgetik és mindketten a plusz autósforgalomtól tartanak.

Az ATV arról ír, hogy a főváros tervei szerint Budapest északi részén egy olyan új híd épülhet, amit akár autósok is használhatnak. Az úgy nevezett Aquincumi híd kapcsán 5 tervet mutatott be a főváros, írják. Az „A” változat egy kétszer két sávos út egészen az M3-s bevezetőtől, a 10-es útig. Ez a legforgalmasabb terv, a hídon naponta közel 35 ezer jármű haladna át. Összehasonlításképpen, a belvárosi Margit hídon napi 53 ezren haladnak át. A „B” opcióban csak a hídon és környékén volna kétszer két sávos az autóút, a „C” opcióban pedig egyszer egy sáv szerepel, azonban külön busz sáv lenne a hídon. A „D” változat csak az M3-s bevezetőtől a Szentendrei útig terjedne, a hídon egy külön buszsávval. A „K” változat, csak Újpest-Városkaputól a Szentendrei útig haladna, és a hídon mindössze buszok, és a többi tervhez hasonlóan biciklisek és gyalogosok közlekedhetnének. Ez utóbbi terv azonban nem térülne meg, írják.

Az M0-ás fontosabb?

Az Atv megírta: az érintett kerületek polgármesterei jelenleg nem tudják támogatni a híd megépítését. Kiss László a DK óbudai, és Déri Tibor A Momentum újpesti polgármestere mindenekelőtt az M0-s körgyűrű befejezését szeretné. „Jelen formájában egyik tervet sem tudjuk támogatni.

Hanem az M0-s körgyűrű problematikája feszít bennünket. (...) A mi határozott álláspontunk az, hogy nem szeretnénk több forgalmat Újpestre, és márpedig az 5 bemutatott terv közül 4 esetében abszolút a forgalom megnövekedésére lehet számítani” – magyarázták a polgármesterek. Abban is egyetért mindkét polgármester, írja az Atv, hogy annak a változatnak, ahol a gyalogosokon és a bicikliseken kívül csak a tömegközlekedés használhatná a hidat, nincs értelme, Kiss László szerint az pénzkidobás lenne. Déri Tibor pedig hozzátette, azért sem tudják feltétlen támogatni a híd megépítését, mert így a Népsziget zöld felületére beton kerülne, írják.

Fotó: Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2022. május 23. 12:50
Épp ideje hogy Budapest megkapta Lázárt.......
Vonyisz
2022. május 23. 12:00
Ez a híd annak a körútnak a része, ami egyrészt széthúzza a belvárost, másrészt tehermentesíti az utakat. Az a félelem, hogy M0-ról forgalmat vonz tény, ennek tompítása kormány+fővárosi feladat. Észak-dél iránya lehetővé tenné több belvárosi út szűkítését, lassítását. E körút nélkül a főváros élhetetlen lesz, hacsak az 1500 forintos benzinár ezt meg nem oldja. Ekkor persze nem lesz szükség erre a körútra sem.
Box Hill
2022. május 23. 11:48
A Dunát keresztező autósforgalmat már rég alagutakba kellett volna terelni. A Kossuth Lajos utcai szégyenek elkerülésére.
sal.josef.klein
2022. május 23. 11:27
A város az város. A tanya pedig tanya. A városban forgalom van és hidak épülnek, néhol a fű helyén beton lesz. A tanyán nincs forgalom, nem épülnek hidak, nem lesz a fű helyén beton sehol. Budapest város. Nem értem mi a probléma. A városban kell parkokat is kialakítani, minél többet, de szembe kell nézni azzal, hogy nem csak parkok épülnek. Ha ezt nem akarják, akkor menjenek máshová élni. Rengeteg szép tanya van, ahol szívesen él az ember. De Budapest egy város, és mások a paraméterei! Vagy akkor szüntessék meg a munkahelyek egy részét és rombolják le a lakóparkok egy részét. Ez a folyamatos balos hiszti már unalmas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!