Újabb fordulat – egy szerződésmódosítás nyomán mégis megmaradhat a Budapest-bérlet

2024. január 24. 10:52

A kontraktus szerint csak akkor szűnne meg a szolgáltatás, ha valamelyik fél azt felmondja.

2024. január 24. 10:52

Bár a MÁV december 31-ei közleménye alapján a nyilvánosság tényként kezelte, a BKK és az állami közlekedési cégek szerződésében nincs nyoma annak, hogy március 1-jével megszűnne a felek között az agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás – írta a 24.hu, hozzátéve, hogy

ez csak akkor történne meg, ha valamelyik fél 30 napos határidővel felmondja azt. Egyelőre azonban ezt a MÁV és a Volánbusz sem tett meg.

A portál megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ azt írta, hogy a BKK, a Volánbusz Zrt. és a MÁV-HÉV Zrt. 2024. január 17-én módosította a három társaság által 2023. december 29-én megkötött átmeneti megállapodást.

A legfontosabb változás az, hogy 

a szerződés a közbeszerzési értékhatár elérését követően is fenntartja a megállapodás hatályát. 

A decemberi szerződés ugyanis azt mondta ki, hogy „a közszolgáltatók szolgáltatás-megrendelésére vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatárának elérését követően a szolgáltató a vonatkozó szolgáltatás nyújtását a továbbiakban minden további jogi aktus nélkül megszünteti.

A néhány tízmilliós közbeszerzési értékhatár elérését a BKK akkor „rövid időn belül” várta, de a módosított szerződés értelmében ennek már nincsen jelentősége, a szolgáltatás így is fennmaradhat.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy 

mindaddig változatlan maradjon a szolgáltatás, amíg a minisztérium és a főváros meg nem állapodik az agglomerációs közlekedésről.

A 24.hu kérdésére a MÁV azt válaszolta, hogy március 1-jéig nincs változás sem a „díjtermékek felhasználhatóságában”, sem az agglomerációs közlekedés rendjében, így a Budapest-bérlet is a korábbi gyakorlat szerint vehető igénybe, a szolgáltatók közötti elszámolás pedig a december végén kötött technikai megállapodás szerint történik meg.

Mint írták, „a március 1-jét követő időszakban – a kormány és a főváros közötti tárgyalás nyomán létrejövő – új megállapodás határozza majd meg a bérletek és menetjegyek elfogadását, illetve a szolgáltatók közötti együttműködés kereteit. Ezek a tárgyalások jelenleg is zajlanak.”

A portál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az ügy bonyolultabb, a BKK közléses szerint ugyanis a felek között érvényben van egy másik, még 2010-ben kötött megállapodás is, melynek értelmében a MÁV és a Volán egyes járatain elfogadják a Budapest-bérletet. 

Ez a szerződés pedig csak 90 napos rendes felmondással szüntethető meg bármelyik fél részéről, 

vagyis a Budapest-bérletet még a szerződés felmondása esetén is további három hónapig el kell fogadni az érintett járatok fővárosi szakaszán. Ez a megállapodás viszont nem terjed ki a HÉV-ekre.

Valójában semmilyen érdemi előrelépés nem történt a cikk állításával ellentétben, csupán kiigazították az átmeneti megállapodást, hogy a közelgő 30 napos felmondási időt kikerüljék, reagált a cikkre a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). A valódi megállapodás továbbra is az ÉKM és a Főváros tárgyalásain múlik, ahol mindkét fél teljes hírzárlat mellett tárgyal. „A 24.hu tehát előre örül, vagy inkább: kapaszkodik a reménysugárba.”

Nyitókép: A H5-ös HÉV szentendrei végállomása (Fotó. MTI/Mohai Balász)

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robertdenyiro
2024. január 24. 13:45
Bréking: kiderült ki ez a RasPutin nevű kommenthuszár. https://www.youtube.com/watch?v=16y1AkoZkmQ
konfucius
2024. január 24. 12:45
Maradjon. De a Pest vármegyei bérletet fogadja el a bkk.
véna
2024. január 24. 11:49
Tehát minden marad a régiben. Karácsóny lóg 2 milliárddal.
nempolitizalok-0
2024. január 24. 11:00
Ha Karácsony időben fizet eleve sor sem került volna erre a balhéra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!