Vagyonvédelmi kamara: Fehéredik a vagyonőri szakma

2015. január 21. 19:55

Folyamatosan fehéredik a vagyonőri szektor – derült ki a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara sajtótájékoztatóján, ahol Német Ferenc elnök kifejtette: szeretnék, ha 2015-ben 10-30 százalékkal növekednének a szektorban a bérek. Német levelet írt Rogán Antalnak is, hogy az országvédelmi akciótervben nem feledkezzenek meg a vagyonőrökről.

2015. január 21. 19:55

Folyamatosan fehéredik a vagyonőri szektor – derült ki a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara keddi sajtótájékoztatóján. Német Ferenc elmondta: míg 10-15 éve a szektor feketének számított, ma már szürke, és a fehéresedés felé tart. 

 
Mindehhez az elnök szerint nagyban hozzájárult, hogy 2014-ben bevezették a rezsióradíjat, ami idén 1929 forint, s amit bele kell számolni az őrző-védő cégek számára kiírt közbeszerzéseknél az árba. Ez nem azonos a 702 forintos garantált bérminimummal. Német Ferenc rámutatott: az előző évek folyamán elérték, hogy már tudják, mennyien dolgoznak a területen, az alkalmazottak nagyrészt be vannak jelentve, és ehhez képest már kisebb probléma, ha a nyolc órába bejelentett vagyonőrök 10-12 órát dolgoznak ténylegesen.
 
Mindez már azt jelenti, hogy nem jelent kockázati tényezőt egy olyan szakma, amely épp a kockázatot kellene, hogy csökkentse. 
 
Az elnök kérdésre elmondta: a szakmában 100-120 ezren dolgoznak, és a megbízásoknak körülbelül 40 százaléka közbeszerzés, de egyes piaci szegmensek, például a bankok is alkalmazkodnak a közbeszerzési követelményekhez. 
 
A sajtótájékoztatón elhangzott: Német Ferenc levelet írt Rogán Antalnak az ügyben, hogy az országvédelmi akciótervben nem feledkezzenek meg a vagyonőrökről sem. 
 
A sajtótájékoztatón szóba került a vagyonőrök képzése, továbbképzése is:  Valenta László tábornok, a kamara társadalmi elnöke elmondta, hogy a legnagyobb gond, mióta tilos az alvállalkozói lánc üzemeltetése a területen, a munkaerő-kölcsönzés: aki kölcsön adja a munkaerőt, az ugyan-is nem érdekelt az alkalmazottak képzésében.  
 
Az kamara elnökségének célja a képzések tekintetében az átláthatóság növelése, illetve hogy a jelenleg átlagosnak számító, 350-450 forint órabér 2015-ben 10-30 százalékkal növekedjen.  
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2015. január 22. 00:06
Mé,eddig fekák melóztak?
heep
2015. január 21. 23:00
"Folyamatosan fehéredik a vagyonőri szektor " Ez most rasszizmus?
rosszkutya
2015. január 21. 20:14
"...az alkalmazottak nagyrészt be vannak jelentve..." Be, baszdmeg, háromhavonta megszűnő munkaerő-kölcsönző, ákombákom cégekhez. Egy ruppó nem folyik be utánuk a költségvetésbe. http://www.napigazdasag.hu/cikk/32661/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!