Quaestor-ügy: a Fidesz szerint a bankok tehetnek a bizonytalan helyzetről

2015. augusztus 13. 13:29

A Fidesz és a kormány mindent megtett azért, hogy időben kártalanítsák a Quaestor károsultjait, a bizonytalan helyzet a bankoknak köszönhető, amiért az Alkotmánybíróságon megtámadták az erre vonatkozó törvényt – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője.

2015. augusztus 13. 13:29

A Fidesz és a kormány mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak – mondta a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence arra a felvetésre, hogy van-e a törvényalkotónak felelőssége a kialakult helyzetben, azt mondta: ők mindent megtettek annak érdekében, hogy az emberek megkapják a kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak. Mivel a bankoknak, a bankrendszernek és a brókercégeknek általánosságban felelősségük van ennek a helyzetnek a kialakulásában, – bár a jogukkal éltek – nem volt ildomos az Alkotmánybírósághoz fordulniuk – jelentette ki.

A Fidesz és a kormány azt szeretné, ha az eredeti terveknek megfelelően lehetőleg mindenkit kártalanítsanak ebben az ügyben. Jó volna, ha az Alkotmánybíróság mielőbb döntene, és nem gördülne akadály a kifizetések törvényesen teljesülése elé – mondta a frakciószóvivő.

Az Alkotmánybíróság egyébként július 20-tól augusztus 28-ig ítélkezési szünetet tart.

A Quaestor-károsultak csoportja szerdán közleményben tiltakozott a kártalanítás eddigi menete és a hivatalos tájékoztatás miatt. Közleményükben azt írták, hogy a Befektető-védelmi Alap által működtetett QKKA (Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja) nem tartja be a törvényt. A kötvények kárrendezésére vonatkozó Quaestor-törvény jelenleg is hatályos, miután a törvény felfüggesztésére a magyar jogrendszerben kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult, amely ezt a „mai napig nem tette meg, mert senki nem is kérte”. Így a QKKA egy hatályos törvényt nem tart be – fogalmaztak.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2015. augusztus 13. 15:45
Aha. Miután a hazaáruló fidesz ellopta a zemberek pénzét, a szokásos komcsi megoldáshoz próbált folyamodni, azaz más pénzéből akarta kártalanítani azokat a szerencsétlen, de egyben tök idióta lúzereket, akik azt se tudták mi az a vállalati kötvény. BEVA nem vonatkozna rá normális civilizált országban, de ők azért alkotmányellenesen beírták a törvénybe, hogy fizesse ki a BEVA, kártalanítson, merthát ugye a fidesz lopta el a lét és ezt nem vallanák be semmi pénzért... Inkább megy a figyelemelterelés műbalhékkal...
zorroro
2015. augusztus 13. 14:58
A valóság ezzel szemben: a Rogán által benyújtott Quaestor törvénybe a többi állam által alapított pénzügyi alappal ellentétben az állam "készfizető kezessége" helyett "csak kezességet" írtak. - Ezért az MNB nem ad hitelt a QAlapnak. - Ezért a többi pénzintézet se hajlandó fizetni a QAlapba. - Ezért a QAlap se fizet a károsultaknak. Színtiszta exlex állapot. Ki is a hunyó.
pemete jakab
2015. augusztus 13. 14:14
"Quaestor-ügy: a Fidesz szerint a bankok tehetnek a bizonytalan helyzetről" És milyen számlákon parkol az eltűnt 100 milliárd? Mert ugye ennyi pénzzel csak úgy nem sétálgat az ember. Ezt kellene bizonyossá tenni, kedves Fidesz.
pemete jakab
2015. augusztus 13. 14:12
"Quaestor-ügy: a Fidesz szerint a bankok tehetnek a bizonytalan helyzetről" Ha korábban rendesen ellenőrizték volna a bedőlt cégeket, akkor nem lett volna idejük bedőlni, nem lenne bizonytalan helyzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!