Nem éri meg repülőgépen randalírozni

2019. július 18. 17:52

A légitársaság kiszámlázta az agresszív utasnak a többletköltségeket.

2019. július 18. 17:52

Hatalmas összeget számlázott ki randalírozó utasának egy brit légitársaság. A Jet2 85 ezer fontos, vagyis átszámítva több mint 60 millió forintos számlát küldött egy randalírozó utasának, ugyanis az agresszív nő miatt egyik járatuk visszatérni kényszerült a múlt hónapban a londoni Stansted repülőtérre.

A légitársaság szerint Chloe Haines „agresszív, goromba és veszélyes magatartása” miatt kellett a repülőgépnek megszakítania útját és visszafordulni. A Jet2 eltiltotta a nőt egész életére attól, hogy a légitársaság gépein repüljön. A Törökországba tartó géphez még a brit királyi légierő Typhoon harci gépeit is riasztották, azok kísérték vissza Londonba.

A 25 éves nőt a leszállás után a rendőrök letartóztatták, jelenleg óvadék ellenében van szabadlábon. A nő ellen a vád testi sértés, rongálás és repülőgép veszélyeztetése. Augusztus 21-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Steve Heapy, a Jet2 elnök-vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a légitársaság megpróbálja visszaszerezni a visszafordulás miatt keletkezett többletköltségeit. Haines magatartása „az egyik legsúlyosabb utas által elkövetett agresszió volt, amellyel a légitársaság találkozott” – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2019. július 20. 15:39
Helyes, így is kell.
kumkum
2019. július 19. 12:02
"a brit királyi légierő Typhoon harci gépeit is riasztották" Minek?! Hogy kilőhessék a veszélyes utast, amikor odalép az egyik ablakhoz?
12345
2019. július 19. 11:31
"Nem éri meg repülőgépen randalírozni" hol éri meg ha repülőn nem?
komik
2019. július 19. 11:24
85 ezer font 30 millió forint, nem 60.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!