George W. Bush is gratulált Joe Bidennek

2020. november 09. 07:13

A volt amerikai republikánus elnök gratulált a demokrata jelöltnek az elnökválasztáson elért sikeréhez.

2020. november 09. 07:13
null

A volt elnök vasárnap kiadott közleményében tudatta, hogy személyesen is beszélt Joe Bidennel, hogy kifejezze neki jó kívánságait. Mint a közleményben írta: Biden „jó ember, aki egyesíti majd az Egyesült Államokat”. George W. Bush ígéretet tett rá, hogy az ország újraegyesítésében Biden számíthat az ő segítségére is. „Össze kell fognunk a családjaink és a szomszédjaink, a nemzetünk és a jövőnk érdekében” – fogalmazott a republikánus politikus, aki a választási kampány során nem nyilvánított véleményt. Hangsúlyozta: az amerikaiak nyugodtan megbízhatnak a választási folyamatban, amelyről azt írta, hogy „alapvetően tisztességes volt, sértetlensége megerősítést fog nyerni, és eredménye egyértelmű”.    

Közben az amerikai politikai élet szereplői ellentétes véleményeket fogalmaznak meg a választási eredményekről és az ezzel kapcsolatos perekről. Andrew Cuomo, New York állam demokrata párti kormányzója vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a republikánusok „hibát követnek el” azzal, hogy egyelőre nem ismerik el Joe Biden győzelmét. Úgy vélekedett, hogy Donald Trump „megosztotta a nemzetet”, és szerinte a választók ezt utasították el.    

Al Gore kapott 37 napot a választások tisztaságának ellenőrzésére, Trump miért ne kaphatna?

Kristi Noem, Dél-Dakota republikánus kormányzója szintén az ABC televíziónak nyilatkozott. Mint mondta: korai még győzelmet hirdetni, a választási eredmények szempontjából kulcsfontosságú tagállamokban visszaélések fordultak elő. A műsorvezető felvetésére, miszerint nincsenek bizonyítékok széles körű választási csalásokra, Noem azzal válaszolt: nem tudja, milyen széles körűek ezek a visszaélések, s azt sem tudja, hogy feltárásuk változtat-e a végeredményen, de – mint fogalmazott – „csodálkozik azon, hogy miért fél mindenki a választás tisztességességének megállapításától”.    

Al Gore-nak 37 napot adtunk a választás tisztaságának ellenőrzésére, mielőtt döntöttünk volna arról, hogy ki az elnök” – jelentette ki a kormányzó, utalva a 2000-ben Al Gore demokrata párti és George W. Bush republikánus elnökjelöltek közötti vitára, amelyben végül az alkotmánybíróság hozott döntést George W. Bush javára. „Vajon miért is nem engedhetjük meg 70,6 millió amerikainak, aki Trump elnökre szavazott, hogy éljen ugyanezzel a megfontolással” – hangsúlyozta Kristi Noem. Hozzáfűzte még, hogy „2000-ben Al Gore-nak volt lehetősége bírósághoz fordulni, meg kell adnunk ezt a lehetőséget Donald Trumpnak is”.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/AJC pool/Alyssa Pointer

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Lindenwald
2020. november 09. 11:23
Kristi Noamnak igaza van!
szürkeSzarvas
2020. november 09. 10:58
A hülye az archeimeresnek. A "mintademokráciában". Ide kivánkozik 1 sziu társam bonmotja: "a liberális demokrácia a zsidók diktatúrája".(szürkeFarkas) AKI EZT EBBEN A VÁLASZTÁSOS FIGURÁBAN NEM LÁTJA MEG-AZ A fiatal Bush(man)hoz hasonlóan hülye. :)
mandiner71
2020. november 09. 10:33
Szia Joe, tudom milyen érzés, én is hasonlóképpen nyertem anno. Kicsit zűrös volt de megoldottam. Majd te is Wir schaffen das. Sok szerencsét.
Robur
2020. november 09. 10:28
Na, ha már a republikánusok is ilyeneket mondanak, akkor a tramplisták mi a frászt akarnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!