Quaestor kárpótlás: ne hagyja magát a BEVA!

2015. április 08. 09:50

A biztosítás alapvetően PIACI veszteségek kezelésére jött létre. Nem pedig arra, hogy amit ellopnak néhányan, azt a kockázati közösség fizesse meg.

2015. április 08. 09:50
Pápa Levente
Pápa Levente blogja
„A biztosítás alapvetően PIACI veszteségek kezelésére jött létre. Nem pedig arra, hogy amit ellopnak néhányan, azt a kockázati közösség fizesse meg. Ez pontosan ugyanolyan visszaélés a biztosítással, mint ami miatt bevezették a biztosítás felső határát. Ez ugyanaz a morális kockázat: ha nem veszik észre a lopást, akkor nyert az illető (meg a politikus haverjai), ha meg észreveszik, akkor fizet más. Gondoljunk csak bele, hogy a sima biztosító is ellenőrzi lopáskár esetén, hogy valóban lopás történt-e, vagy csak a biztosított próbál csalni és visszaélni a biztosításával. Ha sikerül neki, akkor a többi biztosított fogja kifizetni a jogtalan követelését, hiszen nem is lopták el a tulajdonát. Ezt hívjuk biztosítási csalásnak. Valaki csal, a többiek fizetnek. A BEVA biztosítás logikájában nem bűncselekmények ellen, hanem piaci veszteségnél biztosít. Igazságtalan és káros lenne, ha a többi, szabálykövető, prudens és tisztességes piaci szereplőnek kellene kifizetnie több éves (!!!) profitját azért, mert a hatalom néhány kedvence az állami szervek félrenézése mellett lop, csal és hazudik. Ez nem oké.

De hát mit lehet akkor tenni? Valakinek állnia kell a cechet. A szóba jöhető szereplők köre korlátozott: a bűnözők, az állam, a piaci szereplők, vagy a befektetők fogják kifizetni a végső számlát. Illetve ezek kombinációja. Az első lépcső mindenki számára triviális: akik ellopták ezeket a pénzeket, a teljes vagyonukkal kell, hogy feleljenek. Ebben nincs pardon. A Quaestor-bűnözők vagyonát el kell kobozni. Ezt viszont csak az állam tudja végrehajtani. Az, hogy ezt kellő időben, kellő hatékonysággal végezze el az illetékes hatóság, az állam és vezetőinek a felelőssége. És pontosan itt nyilvánul meg a »foglyul ejtett állam« probléma: ha a bűnözők a hatalomhoz kötődnek, akkor az állami hivatalok nem lépnek fel kellő határozottsággal, és lába kél a vagyonnak. Eldugják, eltüntetik, elviszik külföldre. Fuss. Ez a FIDESZ felelőssége. Hogy hagyták a Tarsoly-klánnak a menekítést.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2015. április 08. 20:30
A BEVA, a nevében is benne van, csak a betéteseket biztosítja. A részvényféléket vásárolókat, nem.
OberEnnsinnen
2015. április 08. 16:42
A BEVA-tagoknak nem lett volna érdekük figyelmeztetni az illetékes felügyeletet - kvázi: feljelenteni a QUestort - hogy ott gyanús dolgok történnek? Ha a szomszédom a pincéjében robbanószerrel kísérletezik, csak szólok a hatóságnak... Ha nem tették meg, akkor valamilyen szinten az "üzletág" többi szereplője is - sajnos - részese a dolognak...
Pinter68
2015. április 08. 13:22
Csak éppen ez a sztori nem a tőzsdei kockázatról szól és a károsultak sem tőzsdei értékpapírokat vettek, aminek buktak az árfolyammozgásán. Ha így lenne, senki sem reklamálhatna. Ez a sztori egy szimpla csalásról szól, amikor is az engedélyezett kötvénymennyiség három-négyszeresét bocsátották ki illegálisan és a felügyelet semmit sem vett észre az egészből. Tehát az állami hatóság rosszul látta el befektető védelmi feladatait ezért az állam felelősségét nem lehet teljesen kizárni. Feleslegesen tartunk fent ilyen intézményeket, ha a feladatukat a legminimálisabb mértékben sem tudják ellátni.
afterall33
2015. április 08. 13:07
Ja, és még össze is vonják a beva-t az oba-val, hogy a bankok simán beszedhessék az új alapba fizetendő kvótájukat az ügyfeleiken. Merugye ne a zemberek fizessék meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!