Zöldhatóság: Rendben volt korábban az átszakadt ajkai tározó

2013. február 21. 17:07

Nem tapasztaltak rendellenességet a helyszíni szemléken a tizenegy nappal később átszakadt X-es számú ajkai tározónál – mondták az ellenőrzést végző hatósági tisztviselők a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán csütörtökön a Veszprémi Törvényszéken.

2013. február 21. 17:07

A bíróság azt a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen dolgozó három hatósági ellenőrt hallgatta meg tanúként, aki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egységes környezethasználati engedélyének (EKHE) előírt éves ellenőrzését végezték. A katasztrófa előtti utolsó ellenőrzést tizenegy nappal a gátszakadás előtt, 2010. szeptember 23-án tartották.

Az egyik, munkatársainak jelenlétében újból meghallgatott ellenőr fenntartotta a február 7-i vallomását, miszerint mindent rendben találtak, amikor a kiadott engedélyen pontról pontra végigmentek a cég képviselőjével. Mindannyian azt mondták: a tározók vizsgálata szemrevételezést jelentett, ennek során „elmentek a IX-es és X-es tározók közötti gátfalon”, és körbejárták a X-est. Mind a három tanú „közreműködőnek és együttműködőnek” írta le a Mal munkatársait. Az ajkai gyártelepen a harmadrendű vádlott F. Józsefné környezetvédelmi vezető volt a kijelölt kapcsolattartó. Egybehangzóan azt állították, hogy a tározók helyszíni bejárásakor nem észleltek eltérést az engedélyhez képest, amikor „vizuálisan”, azaz nem mintavétellel ellenőrizték a lerakott vörösiszapot. Azt mondták, hogy a Mal adatszolgáltatása megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Laborvizsgálatokra, mintavételre nem kaptak utasítást, töltöttségi szintet nem ellenőriztek.

A tanúk azt mondták, hogy a vörösiszapon tárolt retúrvíz lúgkoncentrációját nem ellenőrizték, abból tudomásuk szerint más sem vett mintát. Később kérdésre válaszolva egyikük azt mondta, hogy a katasztrófa után vettek mintát a Torna-patakból, akkor erősen lúgos, 13-as pH-értéket mértek. Hozzátette: a tározóban tárolt anyag pH-értéke magasabb lehetett, ha hígítás után is ilyen magas értéket mértek. A X-es kazettát szemrevételezték, repedést vagy vízkitörést nem észleltek, és eltömődött vízelvezető árkot sem. „Az feltűnt volna, és jegyzőkönyveztem volna” – mondta az egyik tanú.

A tárgyalás március 18-án újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Szabó Györgyi tanácsvezető ismertette: a bíróság március 21-én és 22-én – vádlottak részvételével – kétnapos szemlét és helyszíni kihallgatást tart a Mal gyártelepén, erről kép- és hangfelvétel készül. A törvényszék elutasította azt az ügyészi indítványt, hogy a helyszíni tárgyalásra műszaki-technológiai szakértőt idézzenek be. Elutasították a negyedrendű vádlott Sz. Tibor diszpécser védőjének a helyszíni bizonyítási kísérletre vonatkozó indítványát is. A Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál 2010. október 4-én bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 emberrel szemben, a tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bdi
2013. február 22. 08:37
Ha elfogadjuk, amit a hatóság mond, akkor a mal sem felelős. Nem volt sem földrengés, sem özönvízszerű esőzés az elenőrzés és a katasztrófa között.
Bazooka454
2013. február 21. 21:55
A kérdéses időpontban nem Illés Zoltán kedves titkárnője Zay Andrea volt a Ellenőrző hatóság igazgatója? A tanúk természetesen minden rendben találtak, nem vettek észre semmi szokatlant. Csak sajnos ebbe 10 belehaltak. Ennyit a pályáztatás nélküli kinevezettekről.
fofo
2013. február 21. 20:54
Mindent elárul az "ellenőrzés" az ellenőrzés szakszerűtlenségéről az a mondat, hogy ... „Az feltűnt volna, és jegyzőkönyveztem volna” – mondta az egyik tanú." Ez számomra azt jelenti, hogy futólag végighordozta tekintetét a gátakon, de nem tűnt fel semmi. Sietett, mert odaszóltak mobilon, , hogy jöjjön már, mert mennének ebédelni. Még annyit mondtak, hogy egyenest a repi-étterembe jöjjön. Ja, és hogy sört kér vagy bort az ebédhez?
Fakutya őrnagy
2013. február 21. 20:23
http://index.hu/belfold/2013/02/09/veszelyes_gyurcsany/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!