Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Navracsics: Önerőből verekedtük ki magunkat a válságból

2013. szeptember 21. 11:40

Magyarország 2013 őszére önerejéből ki tudta magát verekedni Európa egyik legsúlyosabb gazdasági válságából, gazdasági növekedés indult, javulnak a foglalkoztatási adatok, alacsony az infláció, kezelhető a költségvetés – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Jászapátin, a Jász-Plasztik Kft. műanyag-feldolgozó üzemének alapkő-letételi ünnepségén.

2013. szeptember 21. 11:40

Annak ellenére kilábaltunk a válságból, hogy sokan mondták, nem jó az az irány amerre megyünk, mégis sikerült, örüljünk neki” – tette hozzá a politikus. Navracsics Tibor magyar gazdaság rendszerváltás után jellemzői kapcsán arról beszélt: bármennyire is tűnt úgy, hogy gazdasági növekedés tekintetében Magyarország felzárkózik Európához, állandó probléma volt, hogy a gazdasági teljesítmény túlnyomó többségét az itt dolgozó nemzetközi cégek adták. A magyar vállalkozói szektornak sohasem tudtunk olyan lendületet adni, amely hosszú távon a szektort a gazdaság motorjává tette volna –mondta.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a magyar vállalkozói szektornak ugyanakkor vannak olyan oszlopai, mint a Jász-Plasztik Kft., amely saját jogon, saját maga harcolta ki az „első ligát”, és mindenképpen a gazdaságot húzó erők közé tartozik. „Egy fecske nem csinál nyarat, a Jász-Plasztik hősies teljesítménye nem elég, ezért mostani brüsszeli tárgyalásaink során azt kívánjuk elérni, hogy a jövőre megnyíló uniós források felét hét éven át a magyar kis- és középvállalkozások élénkítésére fordíthassuk” –hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere azt emelte ki, hogy ma egy település életében a legfontosabb a munkahelyteremtés, ezért a jászsági településen ezzel a beruházással egy több évtizedes álom valósul meg. Külön öröm, hogy magyar cég fejlesztéséről van szó, és az saját erőből történik – húzta alá.

A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. 1,5 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás keretében PET-palackokat feldolgozó üzemet és raktárat épít saját erőből Jászapáti ipari parkjában. Az új üzem kezdetben 30-40, teljes kapacitással működve 130-150 embernek ad majd munkát. A társaságot négy személy alapította 1990 májusában. Ekkor főtevékenységük a műanyag-feldolgozásra és szerszámkészítésre terjedt ki, majd hamarosan akkumulátor-gyártással és egyéb kereskedelmi tevékenységgel is foglalkozni kezdtek. Dolgozóik száma a kezdeti 17-ről 2800-ra emelkedett. Számos hazai telephelyük mellett Szlovákiában és Romániában is van érdekeltségük.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2013. szeptember 22. 12:18
Ez a navracsics egy szürke marha,csak kérődzik és az ország meg a legnagyobb válságba került,és egyre kilátástalanabb a helyzet,hála a tahó orbán kormánynak!
Kronikas
2013. szeptember 21. 16:52
Önerőből a bóvliba
dönci5
2013. szeptember 21. 16:27
Verekedtük??? Ti??? Csak a zsebeteket tömitek ezerrel.
Ouroboros
2013. szeptember 21. 15:43
Csicsi Csiga, ez a hanta még tőled is nevetséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!