MSZP: Hunvald lemond és nem lesz polgármesterjelölt

2014. július 01. 16:02

Az MSZP közleménye szerint a korábban VII. kerületi elnöknek megválasztott Hunvald György nem szeretne terhére lenni a társadalmi nyitást végrehajtó MSZP-nek. Hunvald börtönbüntetését a Kúria kedden egy évre változtatta harmadfokon, de a közügyektől való eltiltás helyben hagyta.

2014. július 01. 16:02

A szocialista Hunvald György lemondott a párt VII. kerületi elnöki pozíciójáról és bejelentette, hogy polgármesterjelöltként sem indul az őszi önkormányzati választáson. Ezt az MSZP kedden közölte az MTI-vel. A közlemény szerint bár Hunvald Györgyöt a kerületi szervezet politikailag rehabilitálta azzal, hogy elnökké választotta, mégis úgy döntött: nem szeretne terhére lenni a társadalmi nyitást végrehajtó MSZP-nek.

Az MSZP VII. kerületi szervezete június közepén választotta elnökké Hunvald Györgyöt, a kerület volt polgármesterét. Korábban sajtóhírek szóltak arról, hogy az erzsébetvárosi szocialisták őt akarják indítani a polgármester-választáson.

A Kúria kedden egy évre változtatta harmadfokon Hunvald György börtönbüntetését az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben. A Kúria a büntetést a hűtlen kezelés ügyében felhozott vádak elkülönítése után mérsékelte, azzal a kitétellel, hogy a Szegedi Ítélőtábla köteles határozni a még jogerősen el nem bírált vádpontokban. A másodfokú bíróság egyébként két évre eltiltotta őt a közügyektől, és az ítélet ezen részét nem érintette a kúriai döntés.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2014. július 02. 02:24
Ebben a hírben a legijesztőbb, hogy az mszp már megint rányit a társadalomra! Fusson ki merre lát!
Eltünt
2014. július 02. 01:20
Tvtben az egyik sztár ügyvédet kérdezték Hunvald ítéletéről,elmondta hogy a peranyagot több részre szét szedte a bíróság .1 éves büntetés csak egy eset ítélete ,de a per folytatódik más ügyekben amiben több szoci gyanúsított vádlott .Hunvaldra több ítélet vár ,mert a peranyag 2800 oldalas ,lehetetlenség tömeges ügyiratot értelmezni ,ezért szét szedték részletekre.
gudmen
2014. július 01. 21:53
senkit nem itél el a hálozat..se jobbost se balost.. hagyjuk már ezt a "rémhirt", hogy birák kommancsok.. nem! a biroság az elit mellett áll..és hetente bizonyosodik be, hogy kézivezérelt az aktuális kormány által..
gudmen
2014. július 01. 21:51
fidesz arcai se piskoták..de ezek az arcok...mindennek a legalja.. https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10426650_777267545641508_4748729971713585589_n.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!