Devizahitelek – A Kúria tanulmányozza az uniós bíróság döntését

2018. szeptember 20. 18:13

A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben.

2018. szeptember 20. 18:13

A Kúria polgári kollégiuma tanulmányozza az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítéletét a devizahitelek ügyében – tájékoztatta a Kúria az MTI-t.

A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben. A pénzintézetek kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevőknek ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.

A Kúria úgy fogalmazott, hogy rendkívül bonyolult jogkérdéseket tárgyal az ítélet. Luxembourgban két magánszemélynek egy magyar bank elleni perében a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdésekről döntöttek. A közleményben hangsúlyozták, hogy a polgári kollégium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értelmezési kérdések megvitatására összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amelyben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviseltetik magukat.

Az ítéletből mindenesetre már most megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége érdemben vizsgálható, tekintet nélkül az ezt követően megalkotott forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre – emelték ki.

A közlemény szerint az ítéletből az is egyértelműen következik, hogy az adott ügyben eljáró bíróságnak kell megállapítania az eset összes körülményének vizsgálatával: a fogyasztó megfelelő időben és tartalommal kapott-e tájékoztatást az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel gazdasági következményeiről.

Az ügy előzménye, hogy két magánszemély svájci frankban nyilvántartott kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A szerződés értelmében a havi törlesztőrészleteket forintban kellett megfizetniük, de e részletek összegét a forint és a svájci frank aktuális árfolyama alapján számították ki. Ezenfelül a kölcsönfelvevők vállalták, hogy viselik a két pénznem árfolyamának esetleges ingadozásához kapcsolódó kockázatot. Az árfolyam későbbi jelentős megváltozásának következményeként nagymértékben emelkedett a fizetendő havi törlesztőrészletek összege.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. szeptember 21. 09:25
"a kölcsönfelvevők vállalták, hogy viselik a két pénznem árfolyamának esetleges ingadozásához kapcsolódó kockázatot" itt van a lenyeg. Mellesleg nem "altalanos tajekoztatas" volt, kozjegyzo olvasta fel a szerzodest es magyarazta el. Persze akkor mindnek csak az volt a fontos hogy kapja mar a penzt. Eleg legyen mar a devizaspekulansok simogatasabol. Lehetett felvenni forintban vagy nem felvenni. Az nem kellett, nekik a kockazatos kellett mert az "occso". Akkor igy jartak. Kaszinokarosultakat vagy lottokarosultakat ne "mentsunk meg" allami penzbol (tehat azok penzebol akik nem ugrottak bele ilyen ketes ugyletekbe) ?!
Öreg
2018. szeptember 20. 19:25
Én úgy értelmezem, hogy a bíróságnak egyenként - hitelfelvevőnként- kell megvizsgálni, hogy kapott-é megfelelő tájékoztatást a kamat esetleges változásairól! Ki tud majd itt bármit bizonyítani!
orionpor
2018. szeptember 20. 18:59
Ha a "Kúria úgy fogalmazott, hogy rendkívül bonyolult jogkérdéseket tárgyal az ítélet" az már maga gáz! Válság ide vagy oda, tudnak-e a "magyar" bankok tisztességes haszonnal kölcsönt adni? ez itt a kérdés! Hát nem úgy néz ki, még a mai napig sem....
Rasdi
2018. szeptember 20. 18:51
Ami azt illeti, hogy ha a figyelembevett árfolyam pusztán a mindenkori középárfolyam, nem alka almaznak vételi-eladási árfolyamot, akkor pusztán "devizaparitásról" van szó. Ez azt jelentené, hogy a mindenkori törlesztőrészlet fizetésekor a középárfolyam figyelembevételével kell az aktuális törlesztőrészletet kiszámolni. Egyébként minden további részletnél a felvett forintösszeg szerepel. Csakhogy az un. "devizahitelek" esetében nem ez történt. Nem egy bank "speciális árfolyamot" is alkalmazott, nem beszélve a vételi-eladási árfolyamokkal törénő játszadozásokra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!