Ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentessége

2014. április 10. 10:37

Ellentétes az uniós joggal, hogy Magyarországon évente 50 liter pálinkát, pontosabban gyümölcspárlatot jövedéki adó mentesen lehet főzni az Európai Unió bíróságának csütörtöki ítélete szerint.

2014. április 10. 10:37

Nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette: évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedéki adó-mentesen lehessen főzni, főzetni – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió bírósága.

Az Európai Bizottság arra hivatkozva indított kötelezettségszegési eljárást, hogy az uniós jog a pálinka esetében az általános jövedéki adó-kulcs mellett legfeljebb egy másik adókulcs alkalmazását teszi lehetővé a saját célra főzött, maximum 50 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű párlat esetében, és az nem lehet kisebb, mint az általános kulcs fele.

Az uniós jog szerint a pálinka esetében a tiszta alkohol hektoliterére minimum 550 euró (mintegy 168 ezer forint) jövedéki adót kell kivetni, és azokra a párlatokra adható adókedvezmény, amelyet a gyümölcstermesztők a saját gyümölcsükből saját fogyasztásra szeszfőzdében főzetnek, és ez nem lehet több háztartásonként 50 liternél, tiszta szeszben mérve.

Ezzel szemben Magyarország a gyümölcstermesztő által főzdében főzetett, saját fogyasztásra szánt pálinkára legfeljebb 50 literig 0 forintos jövedéki adót vetett ki, amit a bíróság gyakorlati értelemben adómentességként értelmezett, az ugyanilyen célra otthon főzött pálinka esetében pedig konkrétan kimondta annak adómentességét.

Ítéletében a bíróság arra a következtetésre jut, hogy Magyarország a kérdéses párlatfőzésre és pálinkafőzetésre az uniós jog által meg nem engedett, túl nagy adókedvezményt adott. A vonatkozó irányelv tételesen meghatározza, milyen esetekben adható adómentesség, és ez alapján nem jogszerű, hogy Magyarország a házi, saját célú pálinkafőzést maximum 50 literig jövedéki adó-mentessé tegye – olvasható az ítéletben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az ítéletre úgy reagált: a kormány elkötelezett a házi pálinkafőzés megtartása mellett és azt szeretné, ha a magyar kulturális örökség részét képező hagyomány tovább élne Magyarországon. Ezért a döntést követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal és mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai „az Európai Unió engedte kereteken belül” tovább élhessenek Magyarországon.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyenesen „a brüsszeli bürokraták felháborító akciójának” nevezte az ítéletet. Fazekas Sándor kiemelte: a magyar pálinka hungarikum, és a kormány megtalálja a jogi megoldást, hogy megvédje a pálinkafőzés értékes hagyományát, és a magyar pálinka továbbra is szabadon főzhető legyen.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2016. január 26. 17:50
Ne hasonlítsd már a kábítószerkereskedő maffiózókat Józsi bácsi pálinkafőzéséhez te oktondi. Merthogy neked az első rendben van, a hungarikumot meg tiltsák be? Az eszem megáll…..
MOPO3OB
2014. november 29. 10:31
Az "az általános kulcs fele" szabály miatt ez sajnos nem járható út. Másként kell megfogni a problémát. Az amit a gazdák főznek ősi magyar pince-illatosító ital. :) Pimasz EU-bürokratához hasonlóan pimasz cinizmussal kell viszonyulni. Egyébként ez remek téma az EU-választásra. Még pár ilyen arrogáns brüsszeli tahóság és akkor lesz az EU-szkepticizmus, hogy Szanyi kapitány egyedül fog csak bejutni az EP-be a szervilis seggnyaló pártol oldaláról. :)
David Karúszó
2014. november 14. 12:16
Nehogy már olyan jó legyen nekünk! Szar burok-raták!
3M..
2014. július 03. 14:19
Emgem nem érint a kérdés, nem fogyasztom. Tőlem lehet is adó rajta, vagy nem is. De mint magyar, az Únió kifogását elutasítom. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!