A román nacionalisták „ha fejbe verik őket, akkor sem jönnek ki” Úz völgyéből

2022. február 11. 19:09

Az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások fő szervezője szerint keserűen csalódni fog, aki azt hiszi, hogy figyelembe veszik a katonatemetővel kapcsolatos bírósági ítéleteket.

2022. február 11. 19:09
null

Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke az Activenews.ro portálon közölt írásában fejtette ki véleményét a Bákó Megyei Törvényszék által csütörtökön kimondott elsőfokú ítéletről, mely szerint le kell bontani az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül felállított betonkereszteket.    

Tirnoveanu kijelentette: az emlékművet és a román kereszteket csak akkor távolítják el a temetőből, ha „a buldózerek bennünket is eggyé tesznek a földdel”. Reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön kimondott ítéletet a fellebbezéssel meg lehet még fordítani. Biztosított ugyanakkor mindenkit arról, hogy ha ez nem sikerülne, a románoknak minden lehetséges változatra megvannak a megoldásaik.    

„Ha valaki azt hiszi, hogy figyelembe fogjuk venni a bírósági ítéleteket, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában kiállított papírok alapján teszik át a temetőt az egyik megyéből a másikba, és elrendelik a keresztek ledöntését, csak azért, mert valaki nem ott írt alá, ahol kellett volna, keserűen csalódni fog” – írta az egyesületi vezető.    

Úgy vélte: a temetőben létrehozott román parcella keresztjeinek felállítására nem volt szükség „hivatalnokok tintájával” kiállított építési engedélyre, „mert azt vérrel írták alá”. Azt mondta, a harcosok véráldozata fölött nem lehet átlépni, ezt nem törölhetik el a román bíróságok, mert maguk is ennek köszönhetik a létüket.    

„Ha fejbe vernek, sem jövünk ki Úzvölgyéről” – tette hozzá. Felidézte: 2019-ben ötezren vonultak ki, amikor RMDSZ-es megyei vezetők meg akarták akadályozni, hogy belépjenek a temetőbe. „Meglátjuk, hányan leszünk akkor, amikor kirendelik a buldózereket, hogy ledöntsék a kereszteket és meggyalázzák a hősöket. Nem adjuk fel annak a szabadságát, hogy románok vagyunk! Legyetek készenlétben testvérek!” – zárta véleménycikkét az úzvölgyi román nacionalista megmozdulások főszervezője.    

A román nyelvű sajtó többnyire az MTI híradása alapján számolt be a román parcella építési engedélyének a bírósági érvénytelenítéséről. A híradásokban azonban hangsúlyozták, hogy az úzvölgyi konfliktus során tett szert népszerűségre a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion. Az oltásellenes populista párt a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a második legnépszerűbb politikai alakulat Romániában.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szittya66
2022. február 12. 10:25
Próbáljuk ki! Mármint, hogy kijönnek-e a fejbeverés után.
Reszelő Aladár
2022. február 12. 01:32
Akkor ideje tovább fejleszteni a hadsereget. Egyszer még jól jöhet, talán nem is olyan túl messze.
Reszelő Aladár
2022. február 12. 01:32
Akkor ideje tovább fejleszteni a hadsereget. Egyszer még jól jöhet, talán nem is olyan túl messze.
Tibi72
2022. február 11. 22:44
A roő
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!