Miért hallgat Orbán Viktor?

2014. február 21. 07:44

Itt lenne az ideje, hogy a felelős magyar kormány vezetőjeként vesse latba befolyását és szólaljon fel a szomszédunkban tomboló hatalmi önkény és erőszak ellen.

2014. február 21. 07:44
TASZ

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A szomszédos Ukrajnában emberi jogi válsághelyzet alakult ki. A hatalom korlátozza a szabadságjogokat, alapvető kötelességének sem tesz eleget, amikor polgárai testi épségét, sőt életét fenyegeti. Sorozatos beszámolók szerint emberek tűnnek el az utcáról, sebesültek a kórházakból, hogy később félholtra verve bukkanjanak fel. A kormány rohamrendőrséggel és kormánypárti verőlegényekkel próbálja vérbe folytani az utcára vonuló tömegek mozgalmát. Egyre nő a halálos áldozatok száma. Bár mindkét oldalon sokan folyamodtak brutális erőszakhoz, az erőszak elszabadulásáért az ukrán kormányzatot terheli a felelősség, amely nemcsak nem volt hajlandó utat nyitni a demokratikus átalakulás előtt, de a demokratikus döntéshozatalt megcsúfoló módon fogadott el nemrégiben a szabadságot semmibe vevő szabályokat. Félő, hogy keleti szomszédunk hamarosan polgárháborúba süllyed, ez pedig az egész térségben komoly hatással lehet az emberi jogok alakulására. 

Az Európai Unió intézményei és tagállamai, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, Németország, Franciaország, Csehország, Svédország, Olaszország és Lengyelország vezetői sorra szólalnak fel az erőszak ellen és a demokrácia védelmében. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi nyomás rendkívül fontos annak érdekében, hogy a helyzet békés, demokratikus úton rendeződjék. Ukrajnában most mindazok az értékek és elvek veszélybe kerültek, amelyekre az EU és a Magyar Köztársaság épült egykor.

A magyar állam vezetői mégis hallgatnak. Köztük Ön is hallgat.

Hallgatásuk különösen érthetetlen azután, hogy 2006-ban a magyar hatóságok által elkövetett jogsértések ügyében ellenzékből nemzetközi beavatkozást követeltek. Elismerjük, az egy teljesen más politikai helyzet volt, ami nem is hasonlít a jelenlegi ukrán helyzethez. Azonban ha akkor fontosnak tartották, hogy a nemzetközi közösség fellépjen a polgárokat szabadságukban korlátozó hatósági erőszak ellen, akkor most a magyar kormány képviselőiként miért nem? Bizonyára visszaemlékszik arra, hogy 2006-ban a TASZ élen járt a karhatalmi törvénytelenségek kivizsgálásának és beszüntetésének követelésében, a jogsértéseknek áldozatul esett polgárok védelmében. A kettős mérce árnyéka tehát ránk nem vetülhet.

Itt lenne az ideje, hogy a felelős magyar kormány vezetőjeként vesse latba befolyását és szólaljon fel a szomszédunkban tomboló hatalmi önkény és erőszak ellen. Szólítsa fel ukrán kollégáját, hogy hagyjon fel a rendőrterrorral, tartsa tiszteletben az emberi jogokat, és ajánlja fel közvetítő szerepét annak érdekében, hogy békés úton rendeződjön a válság!

 

Kapronczay Stefánia                                     Szabó Máté Dániel

ügyvezető igazgató                                       szakmai igazgató

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. február 21. 19:18
A TASZ is hallgatott amikor 2006-ban az elvtársaik MSZP/SZDSZ/MDF szemeket lőttek ki.
tripolisz
2014. február 21. 16:50
Azért hallgat, mert csak. És jól teszi. Már a kérdés feltevés is alattomos és sunyi, mivel a választ tudod - remélem. Szeretnéd sarokba szorítani egy bármilyen válasszal, h te lehess a nevető harmadik ?
kjkj945
2014. február 21. 16:21
""Miért hallgat Orbán Viktor?"" ITAR tasz sz Tudjuk, hogy szerintetek Orbán a 'világmindenség' a 'galaktika' a 'föld' ura!!! Ilyen dologért miért ne hallgatna?????
Peter8811
2014. február 21. 13:57
Elvtársak ismerjük már ezt a zsidó trükköt még a Stirliczes viccből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!