Vonattal vágatta le a lábát, felfüggesztett börtönre ítélték csalásért

2021. november 08. 16:04

Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki különböző biztosítások megszerzése érdekében levágatta a lábát egy vonattal 2014 nyarán.

2021. november 08. 16:04
null

A Fővárosi Törvényszék MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, hogy a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásban és hamis magánokirat felhasználásában találták bűnösnek. Az ítélet szerint a vádlott 2013 novembere és 2014 februárja között több magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött különböző biztosítótársaságoknál azért, hogy „önmagának egy későbbi időpontban sérülést okozva a biztosítási összegeket felvehesse”.    

Mint közölték, 2014. július 30-án egy vidéki vasútállomáson az indító jelzés után szándékosan bemászott egy éppen induló vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, így az induló vonat kerekei átmentek a lábán.

Lábai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy azokat térdtől lefelé amputálni kellett.

A vádlott felesége 2014. augusztus 1-én „a káreseményt bejelentette” a biztosítóknak, amelyek többsége csalás gyanúja miatt nem teljesített a kifizetést. A bűncselekménnyel veszélyeztetett kárérték közel hatszázmillió forint – ismertette a törvényszék.    

Kitértek arra is, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy a csalások – mint írták – „kísérleti szakban maradtak”. Azt is figyelembe vették, hogy bár a balesetet a terhelt idézte elő, de

ugyanakkor súlyosító körülményként értékelték a halmazati elkövetést. Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a fellebbezésre.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Láncfűrészes Attasé
2021. november 09. 10:49
Bizonyította alkalmasságát a NER-ben. Kaphatna valami jó kis állást. A csúnyagonosz háttérhatalmi zsidóbankárok ellopják az igazmagyar jussát, aki nem adja a láb!
győri polgár
2021. november 09. 08:00
Olyanról már hallottam, hogy a nincstelen roma ember az ujját vágta le szándékosan fejszével a biztoítási kártérítésért. De, hogy valaki a lábát ? Láb nélkül mit ér a temérdek pénz ? (Amit végül meg sem kapott.)
Hviezda
2021. november 09. 01:46
Remélem a MÁV-nál reklamálni fog, hogy kéri vissza a lábait!!!
Akitlosz
2021. november 08. 23:24
Nem érdemes biztosítást kötni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!