Magyar Nemzet: Álhír alapján ítélné el hazánkat Brüsszel

2020. április 15. 08:52

Csütörtökön és pénteken az EP a koronavírus elleni küzdelemről, illetve a világjárvány következményeiről szóló álláspontjáról szavaz.

2020. április 15. 08:52

„Csütörtökön és pénteken ismét virtuá­lisan ül össze az Európai Parlament (EP), a testület a koronavírus elleni küzdelemről, illetve a világjárvány következményeiről szóló álláspontjáról szavaz. A Magyar Nemzet információi szerint az állásfoglalás tervezetébe bekerült az is, hogy

– írja a Magyar Nemzet.

A portál hozzáteszi: „az utóbbi, valótlan állításhoz érthetetlen módon ragaszkodnak uniós berkekben, holott hétről hétre ülésezik a magyar Országgyűlés, amit a kormány számos tagja – legutóbb Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – is már a nemzetközi sajtó figyelmébe ajánlott. Ami az időkorlátot illeti, Varga Judit igazságügyi miniszter nemrég a Die Weltnek mondta el:

A Magyar Nemzet szerint az uniós parlament állásfoglalásában mindenesetre kérheti, hogy az Európai Bizottság vizsgálja a rendkívüli intézkedések EU-s szerződésekkel való összeférhetőségét, valamint a demokrácia és jogállamiság címszavak alatt vessen be valamennyi rendelkezésére álló – köztük költségvetési – eszközt. Az uniós tanácstól a képviselők azt kérnék, hogy vegye újra napirendre a hetes cikkelyes eljárásokat – írják. A portál hozzáteszi: „Magyarország és a jogállamiság utoljára tavaly decemberben volt téma a tanácsban, a jelenleg is futó horvát EU-elnökség a korábbi finn elnökséggel ellentétben nem szentel sok energiát a politikailag túlfűtött mechanizmusnak.”

Az EP dokumentumtervezetének jogállamiságról szóló fejezetében egyébként nem csak a magyar kormány lett nevesítve: Lengyelország rendkívüli intézkedései szintén aggodalomra adnak okot a testület szerint – írják.

Az eredeti, teljes bejegyzést ide kattintva olvashatja el.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. április 17. 11:55
Milyen nagy újdonság! A EU parlamentje teljesen lejáratja a még "meglevő" tekintélyét. Minden átlátszó, mint az utcalányok "rokolyája"...
toef36
2020. április 16. 12:06
Már reagálni sincs értelme - üresfejű hiénák sanda nyávogására...
Letiltott
2020. április 15. 17:08
Most latom, Az ENSZ szerint álhírek jarvanya pusztít aszolidaritás helyett.Nem csak a kínaiakról ,teszem hozzá.
toef36
2020. április 15. 17:07
Brüsszelnek az a kevés is elment, ami eddig még megvolt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!