büntetőeljárási törvény

Jogszolgáltatás konténerből
2015. szeptember 11. 14:23
Az Index szerint uniós jogot sérthet, hogy az új tényállások alapján induló, illegális bevándorlással kapcsolatos büntetőeljárásokban nem kell majd lefordítani az ítéletet és a vádiratot a terhelt nyelvére, ahogyan azt egyébként az általános szabályok előírják. A portál azt is megtudta, hogy szegedi bírók között elterjedt a hír: konténerekben kell majd dolgozniuk a határnál.
2015. március 23. 11:27
A nyilvánosság által biztosított kontroll és az ügyek elhúzásának megakadályozása – ezekre van a legnagyobb szükség az eljárásjogban az LMP társelnöke szerint.
Biztos, ami biztos
2013. november 19. 16:14
Nemrég fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely eltörli az előzetes letartóztatás felső határát a legsúlyosabb bűncselekmények esetén. De szükség volt-e a módosításra a házi őrizet szabályainak egyidejű szigorítása mellett? Riportunk elején fontos tisztázni: az előzetes letartóztatás nem börtönbüntetés, a házi őrizet pedig nem szabadlábra helyezés.
2013. november 8. 12:42
A Fidesz várhatóan kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés már hétfőn fogadja el azt a jogszabályt, amely megakadályozná, hogy az ároktői banda újabb tagja kerüljön házi őrizetbe – jelentette be Rogán Antal.